Blog

#029 Move

2018.06.17. 18:08, Dodich

ÚJ DOMAIN : DODICH

 

#028 RS

2018.06.13. 16:50, Dodich

Azt hiszem rendbe kéne raknom néhány dolgot az életemben. Semmi negatív dolog nem történt hála istennek velem, de mégis úgy érzem kész káosz vesz most körül. Elmesélném de azt sem tudom hol kezdjem. Szóval bocsi, de már most tudom, hogy a bejegyzés is kész káosz lesz.

#027 New smart fitness tracker

2018.06.09. 19:18, Dodich

 

Az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat a sport, edzés. Főként a futás, azt ugyanis bárhol, bármikor tudom csinálni, nem igényel eszközöket, gépeket. És sok pozitív hatása van. Kezdetben ehhez vettem egy futó cipőt meg egy nadrágot és ennyi. Úgy gondoltam bőven elég, hogy el tudjak járni futni. Esetleg konditerembe edzeni. Időközben szereztem néhány extra dolgot is. Az egyik egy biciklis kesztyű a súlyok emeléséhez, illetve húzódzkodáshoz. A másik és egyben a legnagyobb szerzeményem egy Honor Band3 okos karkötő

#026 OMG

2018.06.07. 17:04, Dodich

Nem hiszem eeeel! Ma munka közben jött egy engedélykérésem Facebook-on. Nem szoktam ezeket elfogadni, mert rendszerint normálatlan emberek írnak rám mindenféle hülyeséggel. Ráadásként elég furcsa neve is volt az illetőnek. Aztán abból az üzenetrészletből, amennyit az értesítés megmutatott, felkeltette az érdeklődésem.
Benne vagyok rajzos csoportokban, ugyan szökőévente osztok meg egy rajzot, valaki mégis felfigyelt rám. Vagyis a munkámra. Félve indultam neki, ugyanis magamnak szoktam hobbiból firkálgatni. Lehet, hogy épp jól sikerül, jó néz és tökéletes lett a rajz, viszont vannak elég selejtes műveim is. Nem vagyok profi, nem gyakorlok eleget hozzá. És jóformán csak kedvtelésből rajzolok, nem tudom menne-e megrendelésre, időre. Akkor ugyanis rajzolni kell, még ha nincs is kedvem, és a legjobb formámat kell hozni, nem elég az, ami nekem elég lenne. Szoval a tokéletesnél is tökéletesebbnek kell lennie.

Végül elkezdtem érdeklődni, hogy mégis milyen grafikai munkáról lenne szó. Szépen meg is beszéltük még ő rá nem tért az anyagiakra. Nem tartom annyira jónak a munkáim, hogy pénzt kérjek értük, plusz ez egy olyan dolog, hogy 50-50% az esélye, hogy a stílusom megfelel a megrendelőnek. De bele mentem, mert miért ne. Maximum gyakoroltam, és probálok azért emberi időben elkészülni vele, ha netán mégsem tetszik és mégsem szeretne pénzt adni a munkámért, én sem öltem bele sok időt (ami annyira nem igaz), és ő sem várt heteket a rajzra, tud keresni mást, ha szeretne.
Tehát gőzöm sem volt mit írjak neki, milyen árkategóriát lőjjek be... Elmondtam mindent, hogy csak hobbiból rajzolok, viszont ha meg lesz elégedve akkor csak-csak meg tudunk egyezni egy mindketttőnknek megfelelő összegben.

Szóval mindent összevetve iszonyatosan örülök, másfelől félek, hogy nem lesz elég jó, ahhoz hogy eladjam. De bele menetem. És holnap megyek is keresni valami 100x60cm körüli papírt.

Ami még pozitívum, hogy ha tetszik neki szeretne még rendelni tőlem, akkor egy portrét. Még jó hogy ebben a kettőben (jármű, portré) elég sokat rajzoltam és viszonylag jók is lettek, tehát azért látom a fényt az alagút végén. Majd kiderül mi lesz belőle.Izgatott vagyok.

#025 Don't waste your time

2018.06.05. 16:36, Dodich
Címkék: motiváció

Bármit is szeretnél, kezd el most! Soha nem lesz jobb alkalmad a mostnál. Legyen szó edzésről, életmód váltásról, szeretnél egy saját vállalkozást indítani, leszokni egy káros szenvedélyről, blogot indítani kezd el most. Ne halogass, ne várj holnapig, ne várd meg az a bizonyos hétfőt.

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)